Tervezők: Dévényi Dalma, Kiss Tibor


Már a márkanév is olyan, mintha minden nő lelkéhez szólna: Je Suis Belle, amely azt jelenti, Szép vagyok!

A 2005-ben hódító útjára induló Je Suis Belle két fiatal iparművész, Dévényi Dalma és Kiss Tibor nevéhez köthető, amely egyet jelent a nőiességgel, könnyed eleganciával mindezt csipetnyi játékossággal fűszerezve. Kisszériás kollekcióikat azoknak szánják, akik mernek különbözni, különlegesek lenni a hétköznapokban is, hiszen ruháik által újraértelmezik, átalakítják a divat- és az öltözködés berögzült kliséit.

A két tervező remekül kiegészíti egymást, s bár az alaptervezés általában külön-külön folyik, kollekcióik mégis mindig igazán harmonikus egységgé állnak össze a bemutatókra. Tehetségük jutalmaként számos díjban részesült már a tervezőpáros, így például 2007-ben elnyerték idehaza
“Az Év Fiatal Divattervezőjének” járó aranyszobrocskát is.

2005-ben ösztöndíjasként fél évet töltöttek a London Collage
of Fashion-ben


A nemzetközi piacról sem hiányoznak, így ruháik megtalálhatóak Berlinben, Zürichben, sőt Dublinban és Stockholmban is


Munkáikat nyomon kísérhetjük számos magyar divatlap, mint például
a The Room, Pep!, Elle, Glamour és Joy oldalain

« vissza a listáhozBudapest_Backstage_-_magyar_divatszakma.htmlshapeimage_1_link_0

BFN

© 2012 Budapest Backstage. All right reserved. Design by BLOOM

Rólunk      Impresszum      Médiaajánlat      Jogi nyilatkozat      Kapcsolat