1975_Györe_Nikoletta_Kupi_Szimonetta_2014_aw_Budapest_Fashion_Backstage_01

1975 – mit ér egy bemutató ha „szórakozóhelyi”

Az 1975 divatmárka bemutatóján jártunk a Kiosk-ban, ahol a márka 2014-2015 ősz-téli kollekcióját tekinthettük meg.

Előrebocsátjuk, hogy alapvetően nem szeretjük a szórakozóhelyeken rendezett divatbemutatókat, és gyakran inkább károsnak tartjuk a márkára nézve, mint hasznosnak. Amikor ezeket a sorokat írom, felderengenek emlékképek ilyen eseményekről. Például amikor az egyik ilyen rendezvényen, egy vezető hazai divattervező nagyestélyi ruhájában vonuló modell szembetalálkozott a söröskorsóval a kezében közlekedő, az italtól már egy kicsit figyelmetlen és bizonytalan vendéggel, aki a meglepődéstől hirtelen mozdulni sem bírt és így kínos másodpercek teltek el, mire megértette a helyzetet és félreállt, hogy a modell továbbvonulhasson. Egyszóval a szórakozóhelyek nagy többsége – lévén nem úgy vannak kitalálva – nem alkalmas egy-egy divatmárka presztízsének növelésére. Természetesen mi is tudjuk, hogy a hazai divattervezők sokszor kényszerhelyzetbe kerülnek és emiatt bizony időnként belevágnak egy-egy nem megfelelő projektbe is.

1975 - 2014-15 ősz-tél kollekció részlet Fotó: © BudapestBackstage.com

1975 – 2014-15 ősz-tél kollekció részlet
Fotó: © BudapestBackstage.com

Az 1975 bemutatójára azonban kíváncsiak voltunk, hiszen a márka látványosan fejlődik – a két tervező, Györe Nikoletta és Kupi Szimonetta tudatos munkájának köszönhetően –, ráadásul évek óta következetesen alkotja meg minden szezonra a kollekcióját és piacot tudott teremteni ruháinak, ami lássuk be, igen nehéz feladat.

Minek köszönhető, hogy – a hazai divatszakma sajátosságai miatt nem igazán sztárolt márka – sikeres tud lenni? Úgy látjuk, hogy egyrészt jól találták el az arányt a „művészi önkifejezés”, a trendiség és a hordhatóság között. Másrészt a tervezők következetesen tartják a maguk számára kijelölt irányt, aminek köszönhetően azon kevés hazai márkát mondhatják magukénak, amelynek öltözékeit ma már stílusuk alapján fel lehet ismerni.

1975 – 2014-15 ősz-tél kollekció részlet Fotó: © BudapestBackstage.com

1975 – 2014-15 ősz-tél kollekció részlet
Fotó: © BudapestBackstage.com

A mostani bemutató alkalmával összességében azt kellett tapasztalnunk, hogy a „szórakozóhelyes” bemutatókat is lehet jól csinálni. Természetesen most is akadtak kisebb gondok a világítással, a pincérek (lévén a bemutató alatt sem állhat meg az élet) egyszer-kétszer óvatosan átvágtak valahol a modellek között, azonban a vendégek nagyon nagy része azért jött el, mert érdekelte a divatbemutató (ami a divattervezők munkáját dicséri), illetve az új kollekció. Ennek köszönhetően a vendégsereg az érdektelenségével és az ebből fakadó hangoskodással nem zavarta az eseményt. (Nem úgy, mint például a nem is olyan rég, szintén ezen a helyen megrendezett Fashion Awards közönségének egy része.)

Összességében tehát egy kifejezetten élvezhető, hangulatos bemutatót láttunk ezen az estén, tehetséges tervezőkkel, izgalmas kollekcióval, kulturált vendégekkel és nem utolsó sorban idehaza kifejezetten jónak számító modellcsapattal.

1975 divattervezői

1975 divattervezői – Györe Nikoletta és Kupi Szimonetta
Fotó: © BudapestBackstage.com

Leave a Comment