Szombat este Makány Márta bemutatóján jártunk az Iparművészeti Múzeumban.
Nagyon vártuk a rendezvényt, hiszen Makány Márta azok közé a hazai tervezők közé tartozik, akik ritkán rendeznek nyilvános bemutatót, azaz olyat, amit bárki megtekinthet – ugyan jegyvásárlás fejében, de akkor is.
(Egy későbbi bejegyzésben írunk majd arról, mi okozta az első döbbenetet a rendezvénnyel kapcsolatban, ám mivel ennek semmi köze magához a tervező munkájához, így ezt most hagynám is.)
Ami azonban szintén csalódást okozott az az, hogy ahhoz képest, hogy ez a bemutató milyen kuriózum, a 18 órai esemény – amely 30 perces csúszással kezdődött – kicsivel több, mint félházzal ment le. A nézőtéren ülve, nem hittünk a szemünknek, mert valóban szomorú látványt nyújtottak a csupasz székek, az üresen maradt első széksorok pedig kifejezetten lelombozóan hatottak.
A kollekció éppen olyan színesre sikeredett, mint a tervezőnő személyisége. Akadtak köztük kifejezetten jópofa és kreatív darabok – magam is szívesen viseltem volna belőlük párat – és természetesen olyanok is, amiket nem tudtam hova tenni, de ez ugye ízlés dolga.
Annak ellenére, hogy sajnáltam és bosszantott az, hogy egy ilyen ritka eseményen nem jelentek meg többen – legyen az oka ennek a nem megfelelő kommunikáció vagy a nem éppen olcsó jegyárak – be kell látni, hogy mi sem úgy távoztunk, hogy felvillanyozva áradoztunk volna a feledhetetlen élményről.
Legutóbbi hozzászólások